A Váci Evangélikus Egyházközség
parókus lelkészei
és a gyülekezetünkból indult lelkészek

Czékus István / Shimko Gusztáv Adolf / Jungmann Dániel / Tornyos Pál
Sommer Gyula / Jurányi István / Bachát István / ifj.Detre János / Vácról indult lelkészek

 

Czékus István
1818-1890
váci lelkész 1847-1850

Czékus István lelkész, tiszai kerületi püspök 1818-ban született Gömörpanyiton. A szegény, de igen hitbuzgó szülők értelmiségi pályára szánták gyermeküket. Iskoláit Rozsnyón, Lőcsén és Pozsonyban végezte. Már diákkorában az ellátásának anyagi fedezetét óraadással, karénekléssel, ösztöndíjak megpályázásával gyűjtögette össze. Két évi pesti nevelősködés után 1845-ben egy évig Tübingenben tanult. Hazatérése után Pesten volt segédlelkész. Dr.Székács József mellett végezte szolgálatát. Innen került 1847-ben az újonnan alakult váci gyülekezet első parókusi állásába. 1850-ben Kecskemétre távozott. Ebben az esztendőben feleségül vette Bauhofer Vilmát, a budai lelkész Bauhofer György leányát. 1855-ben Sajógömörön, majd Dobsinán, 1859-től haláláig Rozsnyón szolgált.
1860-tól a gömöri egyházmegye főesperese. 1863-tól a tiszai kerületi gyámintézet elnöke. 1874-től az egyetemes gyámintézet elnöke. 1871-től halálig a tiszai egyházkerület püspöke.
Különösen is szívén viselte az evangélikus oktatás ügyét. Gyülekezeti lelkészként szolgálati helyein népiskolákat építtetett. Rozsnyói szolgálata idején épült fel a rozsnyói evangélikus gimnázium. Püspökként felvirágoztatta és fejlesztette az eperjesi teológiát és a Nyíregyházáról áttelepült tanítóképzőt.
Lelkészi és özvegyi nyugdíjintézetet működtetett. Püspökként Rozsnyón árvaházat alapított. Takarékmagtárak és alapítványok indításával igyekezett a gyülekezetek anyagi helyzetét kiszámíthatóvá tenni.
1890. február 6-án halt meg. 9 gyermek apja volt. Unokája a későbbi utódja Túróczy Zoltán püspök.

Vissza a lap tetejére

 

Shimko Gusztáv Adolf
1826-1...
váci lelkész 1850-1854

Shimko Gusztáv Adolf 1826. június 16-án született Csömörön. Édesapja csömöri tanító volt. Az iskoláit Csömörön kezdte. 7 évesen Pestre került, hogy a német nyelvet is tanulhasson. 2 tanév után Szarvason folytatta tanulmányait. Innen Aszódra jött, majd Selmecen a lyceumban szónoklatot tanult. Pozsonyban 5 évig bölcsészetet és hittudományt hallgatott.
1848-ban tette le a hittan zárószigolatokat. A háborús helyzet miatt nem teljesülhetett a továbbtanulási terve, mivel nem kapta meg a szükséges engedélyeket egy külföldi tanulmányúthoz. Ekkor Kiskőrösre került, ahol nyelvészeti és szókötési osztályok tanítója volt. 1850-ben az újra alakuló Váci Evangélikus Anyagyülekezet lelkésze lett. Ugyanebben az évben 1850. szeptember 19-én ordinálták lelkésszé Miskolcon. 4 évi váci szolgálat után Bánkra került.

Vissza a lap tetejére

 

Jungmann Dániel
1823-1875
váci lelkész 1854-1857

Jungmann Dániel 1823. december 11-én született Aszódon. Szülei: Jungmann János aszódi mesterember és Kmety Zsuzsanna. Az elemi és a latin iskolát Aszódon végezte. Petőfi Sándor osztálytársa volt. 1839-ben Selmecre került. Itt Breznyik János volt a tanára. Szónoklattant, költészetet, bölcseleti és jogi tárgyakat tanult. A teológiát Pozsonyban hallgatta.
Állomáshelyei: A Nógrád megyei Halápon 5 évig volt tanító és nevelő. Ezután Kis-Csalomnicon káplánkodott. 1845. szeptember 16-án Miskolcon ordinálták lelkésszé. 1849-1854. között Keresztúron volt helyettes lelkész. Melczer János keresztúri lelkészt helyettesítette, akit a 48-as forradalom és szabadságharcban végzett tevékenysége miatt 6 évi várfogságra ítéltek.
Jungmann Dániel 1850-ben megpályázta az aszódi tanítói állást, amit nem kapott meg.
1854-1857-ig váci lelkész volt. Innen Rimaszombatra került, ahol 1875-ig, halálig lelkészkedett.
Felesége: Csepely Johanna volt.
Fia: Jungmann Géza szintén lelkész lett.
Jungmann Dániel 1875. június 17-én halt meg Rimaszombaton.

Vissza a lap tetejére

 

Tornyos Pál
1826-1905
váci lelkész 1857-1902

Tornyos Pál 1826. január 25-én született Bágyonban (Nógrád megye).
Édesapja: Tornyos János. Édesanyja: Jezernyiczky Zsuzsanna.
Iskoláit a bágyoni rk. iskolában kezdte. 1835/36-os tanévben az osgyáni algimnáziumban, 1837-41. között az aszódi latin iskolában, 1841-től a selmeci gimnáziumban tanult. 1845-től Pozsonyban teológiát hallgatott.
1847-től a ngrád megyei Marczalon Tornyos József gyermekeit nevelte és tanította. 1850-től Szügyben tanított. 1853-ban tette le a zárószigorlatait. Ettől az évtől kezdve Mikulás Dániel Ede aszódi lelkész káplánja. 1853. március 31-én avatták lelkésszé "Komáromi József szuperintendens tudtával, Esztergály Mihály aláírásával" Elefánt Mihály, Brozatoris Károly, Brocken József és Kaszay Pál lelkészek.
1855-ben Csővárott helyetteslelkész. 1856-ban újra Aszód következett. 1857. augusztusában került Vácra. 1902. december 31-én vonult nyugalomba. 1905. januárjában hunyt el.

Vissza a lap tetejére

 

Sommer Gyula
19..-19..
váci lelkész 1901-1951

Vissza a lap tetejére

 

Jurányi István
1920-19..
váci lelkész 1951-1964

Jurányi István 1920. szeptemberében született Újfehértón. Édesapja Misek Gyula községi jegyző. Édesanyja Nánássy Mária. Az elemi iskolát Újfehértón a református iskolában végezte. Innen Nyíregyházára a Kossuth Lajos gimnáziumba került. Elvesztette édesapját, ezért a kollégiumból ki kellett költöznie, mivel édesanyja nem tudta fizetni az ellátását. Bejáró diákként végezte el a középiskolát. Hatodikos gimnazistaként döntött a lelkészi hivatás mellett. 1939-ben beiratkozott a soproni teológiára. 1943. június 16-án kitüntetéses eredménnyel szigorlatozott. Váci szolgálata előtt Tokajban volt lelkész. 1951-től váci lelkész. 1964-ben a váci parókusi állásról lemondott, és kilépett az egyházi szolgálatból.

Vissza a lap tetejére

 

Bachát István
1919-2001
váci lelkész 1964-1993

Bachát István 1919. május 15-én született a vas megyei Őrimagyarósdon. Édesapja Bachát István evangélikus lelkész. Édesanyja Kuzmann Etelka. 1937. június 19-én a bonyhádi evangélikus reálgimnáziumban érettségizett. Ősszel megkezdte tanulmányait a soproni Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem hittudományi karán. 1941. június 13-án tette le a zárószigorlatot. Ezt követően 11 hónapig segédlelkész Körmenden. 1942. szeptember 16. - november 30. között Bodóhegyen szolgált. 1942. december 1. - 1944. augusztus 31. között kötcsei helyetteslelkész.
1944. augusztus 22-én Körmenden házasságot kötött Mesterházy Idával. Az esküvő után 9 nappal katonai szolgálatra vonult be Szombathelyre, ahol protestáns tábori főhadnagyként teljesített szolgálatot. 1944-ben Marcali környékén orosz hadifogságba került. Szegeden tartották fogva. A fogolytáborból 1945-ben szabadult. 1945. szeptember 1-től - 1946. június 15-ig kiskunhalasi missziói lelkész. 1946. június 16-tól - 1964. november 8-ig kiskunhalasi parókus lelkész.
1964. november 8-án váci lelkésszé beiktatták. Itt szolgált 1993. április 1-ig. 82 éves korában, 2001. május 11-én Vácott hunyt el. Síremléke az Alsóvárosi temetőben található.

Vissza a lap tetejére

 

ifj.Detre János
1964-
váci lelkész 1993-

Az ünnepélyes beiktatásról fényképek találhatóak itt! KATT!

Vissza a lap tetejére


Hálásak vagyunk Istennek, hogy gyülekezetünk tagjai közül is többen kaptak indíttatást a lelkészi szolgálatra!

Menyhárt István (Vác)
Sommer (Szomjas) Károly (Vác)
Zászkaliczky Pál (Rád)

Fűke Szabolcs (Vác)

A lelkésszé szentelésről fényképek találhatóak itt! KATT!
aszódi segédlelkész 1993.aug.1-1994.júl.31.
rákoskeresztúri segédlelkész 1994.aug.1-1995.dec.31.
tordas-gyúrói lelkész 1996.jan.1-2005.jún.30.
galgagutai lelkész 2005.júl.1-től

Keczkó Pál (Vác)

A lelkésszé szentelésről fényképek találhatóak itt! KATT!
budahegyvidéki segédlelkész 2003-2004.júl.31.
pilisi segédlelkész 2004.aug.1-2006.aug.31.
budahegyvidéki segédlelkész 2006.szept.1-től

Óvári Péter (Rád)

A lelkésszé szentelésről fényképek találhatóak itt! KATT!
péteri-gyömrői-mendei beosztott lelkész 2007.aug.15-